"Tudod hogy érted történnek mindenek - mit busulsz?" (Babits Mihály)
Babits Mihály nyelvhasználati verseny
A cím Babits Mihály Zsoltár férfihangra című költeményéből származik, amelyben a költő vigaszt nyújt az emberek számára: Isten mindent a kezében tart, és életünk minden történése a mi üdvösségünket szolgálja. Ebben a hitben élt és halt meg a költő, ezt valljuk mi is vele együtt.
Hasonlóan igaz és bölcs gondolatokat hallhattunk a november 29-én megrendezett Babits Mihály nyelvhasználati versenyen is a diákoktól, akik az első fordulóban önálló gondolataikat fejtették ki az Elza pilóta vagy A tökéletes társadalom című regény mondanivalójával kapcsolatban, a másodikban pedig a Babits-versekben megfogalmazott, örök érvényű eszméket tárták a közönség elé. Rendkívül színvonalas produkciókat hallhattunk a nap során mind a szónoki beszéd, mind a versmondás kategóriájában. Az előadásokat egy szakmai zsűri értékelte, melynek tagjai:
Dr. Barcsi Tamás – a PTE Állam-és Jogtudományi Kar Jogbölcseleti és Társadalomelméleti Tanszékének vezetője
Dr. Mekis János – a PTE BTK Modern Irodalomtörténeti és Irodalomelméleti Tanszékének egyetemi docense
Dr. Jakabfy Attila – jogász, a Babits-verseny egykori nyertese
Füsti Molnár Éva - Jászai Mari-díjas színésznő, pedagógus, rendező, a Pécsi Nemzeti Színház örökös tagja
Kalász Gyula – történész, a Nagy Lajos Gimnázium nyugalmazott igazgatóhelyettese.
A versenyzők az ország különböző pontjáról érkeztek: Székesfehérvárról, Fonyódról, Budapestről, Kaposvárról, Simonytornyáról, Szekszárdról, Zalaegerszegről, a Pécsi Kodály Zoltán Gimnáziumból - iskolánkat négy tanuló képviselte.
A következő eredmények születtek:
I. helyezett : Schiberna Tamara Loretta (Kodály Zoltán Gimnázium, felkészítő tanár: Balassa Erika Anikó)
II. helyezett: Bosztonics Áron (Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma és Kollégiuma, felkészítő tanár: Farkas Zoltán),
III. helyezett: Báter Alíz (Szekszárdi Garay János Gimnázium, felkészítő tanár: dr. Boronkai Dóra)
A zsűri különdíját kapták: Tóth Boglárka (Ciszterci Szent István Gimnázium, felkészítő tanár: Lőrincz Tamás), Villányi Kata (Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma és Kollégiuma, felkészítő tanár: Gyimesi Viktor)
Közönségdíj versmondás és szónoki beszéd kategóriában: Tarcsay Veronika (Óbudai Árpád Gimnázium, felkészítő tanár: Molnárné Vámos Katalin)
A verseny szervezője iskolánk magyar nyelv és irodalom munkaközössége, illetve annak vezetője Nagy Katalin tanárnő.
A Babits-versenynek nagy hagyománya van gimnáziumunkban, ahova Babits Mihály 1893-tól 1901-ig járt. Először 1997-ben rendezték meg, és 2005-ig évente összegyűjtötte a Babits művészetét szerető fiatalokat és tanárokat. 2022-től pályázati támogatásokkal újraindította a munkaközösség. Az idei verseny a Rákóczi Szövetség, Pécs város Közművelődési, Kulturális és Közbiztonsági Bizottsága, valamint magánszemélyek: dr. Jakabfy Attila, dr. Göndöcz Péter és dr. Ivánfi Dávid anyagi támogatásával valósult meg. Az utóbbiak gimnáziumunk öregdiákjai, akik évek hosszú sora óta támogatják a versenyt. Köszönet érte mindenkinek!
Büszkék vagyunk arra, hogy évről évre iskolánk adhat otthont ennek a színvonalas rendezvénynek, de arra is, hogy mindig vannak diákjaink a győztesek között. A magyar nyelv és irodalom munkaközösség továbbra is mindent megtesz majd azért, hogy a verseny megszervezésével tisztelegjen a költő művészete előtt, és Babits hitbéli meggyőződését, erkölcsi tanításait, bölcs élettapasztalatát mindinkább ismertté és követendő példává tegye a fiatalok körében.
Nagy Katalin tanárnő írása: https://www.bama.hu/pr/2025/12/orszagos-babits-mihaly-nyelvhasznalati-verseny-a-pecsi-ciszterci-rend-nagy-lajos-gimnaziumaban
További helyezések:
.jpg)