Csonka Dávid és Kutas Kata kérdezte az űrhajóst
Középiskolás diákok kérdéseire válaszolt a Nemzetközi Űrállomás (ISS) fedélzetéről Kapu Tibor kutatóűrhajós július 2-án a budapesti HUNIVERZUM Látogatóközpontban. Az eseményt Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos, a HUNOR program vezetője közreműködésével rendezték. Kapu Tibort az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen (OKTV) győztes diákok élőben kérdezhették egyebek mellett a súlytalanság hatásairól, az űrben végzett kémiai kísérletekről, az ISS pályakorrekciós rendszeréről és az immunrendszer űrbéli működéséről.
Csonka Dávid és Kutas Kata végzős diákjaink arra voltak kíváncsiak, hogy hány állat-, növény- és gombafaj járt már az ISS-en, illetve melyek a legérdekesebbek történelmi és tudományos szempontból. A válaszból kiderült, hogy pontos számot nem tud ugyan mondani, de skorpió és egyéb egzotikus állat már járt fenn. A kutató jelenleg retekkel, paprikával és gabonával kísérletezik, de vitt fel muslicalárvákat is.
Büszkék vagyunk űrhajósunkra, de a kérdező diákjainkra is, akik szorglamas munkájukkal érdemelték ki ezt a nagyszerű lehetőséget.
Iskolánk diákjai arany, ezüst és bronz diplomákat vehettek át az Akadémián
A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola elismerése
Műszaki okok miatt 4 telefonszámon vagyunk elérhetőek