"Az Úristen őriz engem, mert az ő zászlóját zengem."

Babits-megemlékezés

A címet alkotó idézet Babits Mihály Zsoltár gyermekhangra című költeményéből való. 

Babits Mihályra (1883-1941) emlékeztünk november 26-án, születése napján; a poeta doctusra (tudós költő), aki egy mélyen vallásos, szigorú erkölcsű köznemesi családban nevelkedett. 1893 és 1901 között gimnáziumunkba járt. Apja meghalt, anyja visszaköltözött Szekszárdra, a fiatal Babits pedig Pécsett maradt egyik rokonánál. Visszahúzódó, művelt ifjú volt, aki élete végéig Istennél kereste az útmutatást, majd a vigaszt.

Ő az örök nyugtalan is. A soha-meg-nem-elégedés poétája, aki Horatiust mesterének tekintve mégis szembeszállt vele, és az örök megújulást, a költői szárnyalást énekli. A formakövető, ugyanakkor a formabontó költő, aki minden új művében új arcot mutatott, de akit mégsem ismerhetünk meg teljesen, mert költői énje győzedelmeskedett minden gondolat fölött. A háború barbárságával szembeszállva hitet tett az ember, minden ember mellett. Azt kiáltotta, hogy nem szabad félreállni, el kell menni Ninivébe, mondani kell az éneket, az igét: "...mert vétkesek közt cinkos, aki néma".

A 9. A osztály diákjai színes műsorukkal méltó emléket állítottak Babits sokszínű költészetének. A műsort betanította: Farkas Zoltán tanár úr.

A koszorúzás előtt dr. Nyisztor Zsolt igazgató úr és Nagy Katalin tanárnő, a humán munkaközösség vezetője leleplezte az új Babits-szobrot, mely iskolán első emeleti fordulóját díszíti.