Lelki élet
2025. 12. 09.

Az Úr érkezik hozzánk...

Az Úr érkezik hozzánk...

Lelki nap diákjaink számára

Az idei adventi lelki nap is egy közös szentmisével vette kezdetét a Székesegyházban. A főcelebráns John atya volt, aki Lovász Zsolt iskolalelkésszel és Bécser Róbert ferences atyával együtt mutatta be a szentmisét. 

Angol nyelvű homíliájában John atya arra hívta fel a figyelmünket, hogy milyen különleges időszaka az évnek advent, mert ilyenkor Isten jön az emberekhez. Az év többi napján mi, emberek szeretnénk minél közelebb kerülni az Úrhoz: növekedni az erényekben, jócselekedetekben, miközben igyekszünk betartani a parancsolatokat. Azaz mi próbálunk közelíteni Isten felé.  A hit azonban túlmutatat a törvények betartásán. Erre világít rá advent, amikor Isten kiárasztja kegyelmét a világra, ránk, emberekre azáltal, hogy hozzánk, felénk jön - pusztán szeretetből. Nekünk semmit nem kell tennünk, mindössze ráemelni tekintetünket és befogadni Őt, a Szeretetet.

A délelőtt folyamán a diákok évfolyamonként más-más lelki, illetve az adventi várakozással és a karácsonnyal kapcsolatos programon vettek részt. Több atya és szerzetes is megjelent körükben, akik kisebb csoportokban beszélgettek a gyerekekkel a személyes istenkapcsolatról, annak megéléséről a hétköznapokban, de az imádság és a szeretet nyelve is előkerült témaként. John atya a 10. évfolyamosainknak személyes példákon keresztül mutatott rá arra, hogy figyelmesnek kell lenniük Isten hívásaira, fel kell fedezniük Isten akaratát, és olyan jövőbeli utat és hivatást kell választaniuk, amely által a leginkább szolgálhatják a Szeretetet.

Hálásak vagyunk a nővéreknek, az atyáknak, hitoktatóinknak és a pedagógusoknak minden jó szóért, amit lelki megújulásunk érdekében hallattak!

 

További hírek
PI-llants bele a jövő matematikájába!

Gömbi geometria, módszertani innovációk és játszóház – szakmai inspiráció 10-től 13 óráig a Nagy Lajos Gimnáziumban

"Hol a zsarnokság van, ott zsarnokság van ..." (Illyés Gyula)

Megemlékezés a kommunista diktatúra áldozatairól

Győzelem az országos elődöntőben

Amatőr Kézilabda Diákolimpia