évforduló
2026. 03. 21.

700 év öröksége – Megemlékezés I. (Nagy) Lajos királyról

700 év öröksége – Megemlékezés I. (Nagy) Lajos királyról

A 2026-os év a Nagy Lajos 700 emlékév, amely I. (Nagy) Lajos magyar és lengyel király születésének 700. évfordulójáról emlékezik meg. A jubileumi év programsorozata 2026. március 5-én vette kezdetét kamarakiállításokkal, tudományos konferenciákkal, valamint rendhagyó történelemórákkal, amelyek keretében országszerte 163 iskolában idézik fel a lovagkirály korát.

Iskolánk is méltó módon csatlakozik az emlékévhez, és többféle programmal tiszteleg a névadó, Nagy Lajos király, valamint kora előtt. Ennek jegyében Pete József tanár úr egy igényes kiállítást állított össze, mely iskolánk rendházi folyosóján tekinthető meg.

Szokolai Viktória tanárnő rendhagyó történelemórát tartott, amelynek során a diákok közelebbről is megismerkedhettek I. (Nagy) Lajos uralkodásának jelentőségével és korának történelmi hátterével. Az idei Lajos-napi királyválasztó műsorok is Nagy Lajos életéhez és uralkodásához kapcsolódó tematikával készülnek, ezzel is erősítve a hagyományok és a történelmi ismeretek összekapcsolását.

Az emlékév programjait további tantárgyak bevonásával is gazdagítani kívánjuk, hogy a tanulók minél sokrétűbben, több szempontból is megismerhessék Nagy Lajos korát és örökségét.

További hírek
Kérdések, válaszok és találkozások – lelki nap a Nagy Lajosban

Szentmisével és korosztályra szabott beszélgetésekkel készültünk a húsvétra

Ideiglenes felvételi jegyzék

Dobogós helyezés történelemből