Augusztus 28-29-én kerültek megrendezésre a ciszterci gólytáborok, ahol köszöntöttük új diákjainkat: a 7. és a 9. évfolyamosokat.
A táborok célja, hogy új tanulóink megismerkedhessenek egymással, osztályfőnökeikkel, tanáraikkal és az atyákkal. A 7. osztályosok Átán, a 9-eseink Mattyon töltöttek el együtt két napot. A Brenner-évhez kapcsolódóan táboraink jelmondata egy Brenner-idézet volt: "Legyetek szeretettel!"
A közösségépítő, játékos programok és versenyek mellett az évkezdéshez szükséges hasznos információk átadására is sor került. Megannyi felhőtlen kacagás, vizes és sportprogramok, valamint néptánc tették emlékezetessé ezeket a napokat ugyanúgy, ahogy Berecz Tibor és Lovász Zsolt atyák által a szabadban celebrált szentmisék.
Az Úr áldását kértük az új tanévre
Pedagógus-lelkigyakorlat