Boldog Brenner János emlékezete
Iskolánk vezetősége, több tanára és diákja is részt vett azokon a megemlékezéseken, amelyeket a Pécsi Egyházmegye szervezett a Brenner 80 emléknapok keretében. Június 8-án imádsággal, Brenner János prédikációinak felolvasásával és ünnepi szentmisével tisztelegtek a boldoggá avatott vértanú emléke előtt. Másnap a Magtár Látogatóközpontban kiállítás és előadások mutatták be a Brenner család pécsi kötődéseit, valamint a lelkipásztor életútját. A program részeként videóinterjút vetítettek Brenner Józseffel, majd a boldoggá avatási eljárás közreműködői kerekasztal-beszélgetésen idézték fel Brenner János hivatását, személyiségét és azt a hitből fakadó szolgálatot, amely példaképpé és egyben az egyházüldözés célpontjává tette őt.
Boldog Brenner János 1942 és 1946 között volt iskolánk diákja. Halálának 50. évfordulóján, 2007-ben avattuk fel Nagy István róla készült szobrát, amely azóta is intézményünk földszinti folyosóján emlékeztet bennünket példaadó életére ugyanúgy, ahogy a földszinti 5-ös számú tanterme is, mely a lelkipásztor nevét viseli. A 2026/2027-es tanévet az ő tiszteletére szenteljük majd: egész éven át tartó programokkal, megemlékezésekkel és közösségi eseményekkel kívánjuk közelebb hozni diákjainkhoz hitvalló életét, papi szolgálatát és áldozatvállalását.
Fotó:https://pecsiegyhazmegye.hu/hirarchivum/a-hivatas-ajandek-es-titok-boldog-brenner-janos-vertanu-lelkipasztorra-emlekeztek-pecsen/?fbclid=IwY2xjawSZQ3xleHRuA2FlbQIxMQBicmlkETB6UVlGSlFuOUVBR1Fya1FZc3J0YwZhcHBfaWQQMjIyMDM5MTc4ODIwMDg5MgABHl5onAoQzrfVEeXWT44TAM3nXV7e3_WzwQDPnKtAFTlld9klQ6zCP5KyWVaG_aem_FKCnW6HDoXe13rAQt8mk3w
Kollégistáink tanulmányi kirándulása városunkban