Táncházak a Lajosban
Iskolánkban hagyományosan táncház-sorozatot szervezünk népszokásokhoz és nagyobb rendezvényeinkhez kapcsolódva. A 2024/2025-ös tanévben a Csoóri Sándor Program keretében kilenc táncházat, folkprogramot valósítottunk meg. Az iskola különböző rendezvényeihez kapcsolódóan táncházat tartottunk a Ciszternában, a nyílt napon, az Osztályéneklési Fesztiválon, a Tanár-Szülő bálon és az Öregdiák Találkozón. Néhány jeles napot is közös mulatsággal ünnepeltünk: az iskolai farsangon, Szent György napján és a népviselet napján is szólt a muzsika és táncra perdültek iskolánk diákjai, tanárai. Intézményünk Magura Néptáncegyüttese idén ünnepelte fennállásának 40. évét, a jubileumi est sem múlhatott el táncház nélkül.
A programok megvalósulását a Csoóri Sándor Alap és a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatta.


Galériák
Egyéb
Táncházak a Lajosban