Elismerés
2025. 10. 28.

Jéhn János tanár úr Mikola Sándor-díjban részesült

Jéhn János tanár úr Mikola Sándor-díjban részesült

Kísérletezésen alapuló iskolai fizikatanításért

Jéhn János tanár úr az Országos Fizikatanári Ankéton (2025. október 26-29.) vehette át a Mikola Sándor-díjat. Ez az egyik legnagyobb elismerés, amit egy fizikatanár kaphat pályája során.

A díjat az Eötvös Lóránd Fizikai Társulat alapította 1961-ben. A díj névadója Mikola Sándor, aki a Fasori Evangélikus Gimnázium fizikatanára volt 1897-től. Jelentős módszertani újításai nagyban segítették tanári munkáját. Sok tehetséges tanítványa volt, többek között Neumann János is.

A Társulat azt az általános vagy középiskolai tanárt részesíti Mikola-díjban, aki a kísérletezésen alapuló iskolai fizikatanításban, a korszerű módszerek alkalmazásában vagy az ilyen tanítást elősegítő tevékenységben kiváló eredményt ért el. A jelenlegi szabályozás szerint évente legfeljebb két Mikola-díj osztható ki, ezek egyikét egy általános iskolai, a másikat egy középiskolai fizikatanár kapja.

Büszkék vagyunk arra, hogy az idei díjat Jéhn János tanár úr kapta. Szeretettel gratulálunk!

További hírek
Találkozás a Szentségi Jézussal és egymással

Forráspont 2025

"Hova tovább?" a középiskola után?

Felsőoktatási Tájékoztató Nap

Német nyelvű workshop

Fotószafari a belvárosban